A világ változik, csak egy biztos…hirdeti az ismert gyomorkeserű reklám. És tényleg, a világ valóban óriásit változott az elmúlt időben! Egy évvel ezelőtt nem igen akadt volna ember, aki a jelenlegi világméretű fordulatot megjósolja. Sok minden átalakult, de talán semmi sem annyira, mint az utazáshoz való viszonyunk. Pár hónap leforgása alatt felbolydult a világ és minden, ami addig szokványosnak hittünk, egyik pillanatról a másikra megszűnt létezni. Néhány nap alatt utazás tekintetében nagyjából ötven évet léptünk vissza. Világutazók, utazási bloggerek, a turizmus és a személyszállítás gigantikus gépezete - egyszóval mindenki, aki eddig kapcsolódott valamelyest az utazáshoz - kényszerszünetre ment. 2020 meghozta azt, amit a legkeményebb környezetvédő aktivisták sem tudtak elérni éveken át. A fapados járatok leálltak, a kizárólag örömszerzés céljából indított világkörüli utak gyakorlatilag megszűntek létezni.

Közelebb került a távol. Helyesebben, oly nagyon megváltozott és elbizonytalanodott körülöttünk minden, hogy ami még egy évvel ezelőtt nem jelentett távolságot, az például ez év nyarán már a terveink között sem szerepelt. Idén a távol-keleti vagy amazóniai kalandok helyett még egy horvát út is bőven kínált adrenalint a bátor utazónak. A korábban még párizsinak tervezett hétvégét pedig hazahoztuk, mondjuk Egerbe.

Grado, Isola del Sole

Miután a vírusveszély rontott a távoli nagyvárosok pozícióján, mi sem mertünk túl nagyot kockáztatni. Így esett a választás Grado városára, mely vonattal és autóval is egyaránt nagyjából 600 kilométerre van Magyarországtól. A Nap Szigetnek vagy kis Velencének is nevezett város a Trieszti-öbölben található, Észak-Olaszországban. Eredetileg a történelmi múltban csak hajóval lehetett megközelíteni, de ma már két oldalról is van összeköttetése a szárazfölddel. Vonattal, autóval vagy busszal, esetleg a tenger felől hajóval juthatunk el a nagyjából nyolcezer lakosú településre.

Mi ez utóbbira szavaztunk és befizettünk egy kirándulóhajóra Lignano Sabbiadoroból. A 22 eurós jegy oda-vissza útra szólt és magában foglalta a természetvédelmi területen fekvő lagúnák közötti hajókirándulást is. A nagyjából egy és negyedórás oda út során végig medúzaraj követte a hajónkat, egyszer még egy lebegő rája is megmutatkozott. Mindezt kényelmesen megcsodálhattuk a nyitott fedélzetről, hiszen a kb negyven személyes hajón összesen tizenketten utaztunk, tehát volt hely bőven a korlátnál.  Más tekintetben a hajóút izgalommentesnek bizonyult, ami azokban a viharos napokban nagyon is pozitív élmény volt számunkra.

Maga a sziget a hajóút során már messziről látható, de ami vízen közelinek tűnik, az a valóságban még több tíz kilométer. A távolban a figyelmes utazó észreveheti Monfalcone daruit és Trieszt hegyoldalba simuló látképét.

Kirándulóhajónkat két nem túl barátságos, de annál igazibb tengeri medve kormányozta. Ha nem saját szememmel látom, talán el sem hiszem, hogy valóban léteznek ezek a regénybeli alakok. Morózus kinézetük ellenére biztos kézzel irnyították a hajót, így a délután kettes indulással nagyjából negyed négyre befutottunk a városka kikötőjébe.

A történelmi belváros

Grado Velence és Trieszt között az egyetlen olyan település, mely a homokos strandokon kívül más, nagyon is gazdag látnivalót kínál. Maga a város nagyjából időszámításunk óta lakott. Különös magyar vonatkozása is van, miután az 5. században Attila hun vezér támadásai elől ide menekült a lakosság a szárazföldről. A történelmi leírások szerint a térséget még az ezt követő századokban is megtámadták a magyarok. Ennek emlékét egy hátra felé nyilazó lovasíjász ábrázolásán is láthatjuk az egyik templom falán. A harci események miatt a szigetre kényszerült Udinéből a püspökség, amivel kezdetét vette a városépítés. A jelenlegi belváros csodálatos korabeli kőházai között feltétlenül érdemes meglátogatni a korai kereszténység idejéből való Basilica di Santa Maria delle Grazie-t, ahol megcsodálhatjuk a helyreállított középkori mozaikokat. Legközelebb Ravennában láthatunk hasonlót.

A kikötőtől egészen a történelmi belvárosig benyúló lagúna igazi olasz hangulatot áraszt, végig sétálni mellette nem utolsó élmény. Hangulatos halászhajók (nem jachtok!) horgonyoznak a vízen, érdemes közelebbről is megszemlélni őket. Itt érezni igazán, hogy a halászat még ma is a város mindennapjainak része. Szerencsére a grado-iak nem hagytak fel ezzel az ősi tevékenységgel és nem kizárólag a turizmusra alapozták a mindennapjaikat. A lagúna fölött szinte összeérnek a házak, itt-ott kikönyököl egy szigetlakó, unottan nézi azt a néhány idegent, aki a koronavírus idején odavetődött. Ahány épület, annyi szín és forma, mégis minden egy nagy egész része.

A két hajóút között összesen másfél óránk volt városnézésre. Természetesen bármennyire is szűkös az idő, nem hagyhatunk ki egy aromás kávét valamelyik hangulatos kis kávézóban. Ajándékboltok és trattoriák, galériák és templomok, zegzugos utcák, csodálatos kilátás a tengerre.

Abban egyetértük, hogy Gradot  jobban meg kell ismerni. Hiszen még egy szót sem szóltunk a Habsburg és Sisi kultuszról vagy a termálvízről. A város a 19. század óta kedvelt fürdővárosa volt a császári udvarnak. Többek között ennek is köszönheti, hogy vasúttal elérhető. Trieszt és Udine állomásokról gyakorlatilag óránként járnak a vonatok, a jegy pedig 3-5 euró között mozog egy irányba. A környező településekhez képest talán néhány százalékkal drágábbak a szállásdíjak, de a sokszínű élmény bizonyosan megéri azt a kis többletet. Ráadásul hazánk fiai is élnek a városban, tehát akár magyar szóval is találkozhatunk, ha eligazításra lenne szükségünk.

Annyi minden van, amit szeretnénk még látni, de ezen a napon nem fér bele az időnkbe. Feltétlenül vissza kell jönnünk, hisz a rengeteg izgalmas program mellett Gradoban híresen szépek a strandok, így családi pihenésre is remek a hely. Mint megtudtuk, gyakran még a triesztiek is ide járnak nyaralni, vagy csak egy szimpla hétvégi plázst beiktatni.A város fenyves részén Grado Pinetan fantasztikus üdülőövezetet alakítottak ki, jobbnál jobb szállás és kikapcsolódási lehetőségekkel.

Lagúnák mentén

És míg a városban az ember által létrehozott ékszerdobozban gyönyörködhettünk, a visszaút olyan vadregényes tájakon visz át, amire egyáltalán nem számítottunk. Az egykori szigetvilág a maga teljes valójában. Vad és fenséges. A rengeteg vízi lagúna között bizonyára eltévedne az idegen, de nem úgy a mi hajóskapitányunk. Biztos kézzel kanyargunk a teleknyi szigetecskék között. Rácsodálkozunk a Robinson-kunyhókra, bérelhető villákra. Akár egy elbújós kétszemélyes kaland a vágyunk, akár egy extrém esküvői helyszínt keresünk – a lagúnák mindenre kínálnak lehetőséget. Azon már nem is csodálkozunk, hogy ahol térerőt észlel a telefonunk, rögtönk kapunk néhány ajánlatot a legnagyobb szállásfoglaló oldaltól. Véletlenül pont Grado lagúnáinak szigeteit ajánlja.

Este hétre már jól elfáradunk a sok benyomástól. Ezen nem segít a hajón felszolgált ajándék fehér bor sem. A tizenkét utas végül élményekkel telve partra száll és szétszéled ki-ki merre.

Ha a nemzetközi előrejelzések nem változnak, azt kell feltételeznünk, hogy mindaz, amit meghozott a 21. század első két évtizede, nevezetesen a tömegek számára elérhető távoli utazások sora, ebben a formájában jó ideig nem jön vissza. Akkor tehát itt az ideje újra felfedezni a közelebbi úticélokat, ahonnan pár óra alatt akkor is haza érünk, ha karantén alá kerülne a terület. Ahová vezet autó vagy vonatút, esetleg van hajóközlekedés és nem kell félnünk, hogy nem férünk fel az utolsó repülőjáratra. Kedves Utazó, üdvözöllek ismét a múltszázadban! 80 nap alatt a föld körül? Milyen valóságossá vált hirtelen.