Ha véletlenül Varsóban járnál, meglepődnél mennyire lendületes, ugyanakkor milyen tradicionális egyszerre. Pont ez adja azt a könnyed pikantériát, ami miatt a huszonévesektől a kedélyes nyugdíjasokig mindenkinek ajánlani tudom egy hétvégére.

Békeidőben a lengyel főváros Budapestről kényelmes éjszakai vonattal is elérhető. Eredetileg nem volt a terveim között ez az út, de tavaly ilyenkor váratlanul Oroszországba hívott egy munka.

Sajnos az orosz-ukrán konfliktus kirobbanása óta gyakorlatilag megszűnt Magyarországról az egyenes vonatjárat Moszkvába, ezért olyan alternatív útvonalat kerestem, amely lehetővé tette a viszonylag gyors utazást a hét megfelelő napján. (Ilyen hosszú desztinációkon nem jár, csak heti egy-két járat.)

Végül a varsói átszállást választottam és mint utóbb kiderült, kár lett volna kihagyni!

Az útitervhez egyeztetnem kellett a magyar és az orosz nemzetközi menetrendeket és el kellett intéznem a jegyvásárlást. A jegyek Budapest-Varsó és Varsó-Moszkva útvonalra szóltak, majd nagyjából egy hét múlva vissza. A Budapesttől Varsóig tartó szakasz retúr ára harmincezer forintba került háromszemélyes hálókocsiba. (Ennél vannak jóval kedvezőbb fapadosabb jegyek és persze drágábbak is).

Az indulás előtt végül úgy döntöttem, nem utazom el a nyugati határtól Budapestre, hogy majd onnan Pozsonyba vigyen a vonat, inkább rögtön ott szállok fel. Pozsonyba rendben meg is érkeztem, ám a pályaudvaron elég nehézkes volt kiigazodni, mert az indulási időpontnál teljesen más járatokat és járatszámokat tüntettek fel. A tudakozóhoz fordultam, ahol elkérték a jegyemet, amiből rögtön kiderült - nekem már Budapesten fel kellett volna szállnom. Ekkor jött egy kis hidegzuhany! Elég barátságtalanul közölték, hogy ha valaki a megadott felszállóhelyén nem foglalja el a hálókocsiját, annak a helyét 15 perc elteltével ismét értékesíthetik. És bár nagyon sok éve vonatozom, ezzel a helyzettel most szembesültem először. Kezdhettem imádkozni, hogy senki ne akarjon egy decemberi éjszakán hirtelen Párkányból Varsóba utazni…. Tíz óra körül végül begördült a brno-i járathoz csatolt vagonom és boldogan szálltam fel a közel sem teltházas kocsiba. A kupéban már utazott egy fiatal lengyel hölgy, akiről később megtudtam, Budapesten dolgozik és épp haza felé tart téli vakációra, egész jól beszélt már magyarul.

A hálókocsi patyolattiszta és illatos volt, a sok izgalom után hamar bezuhantam az alsó helyen lévő ágyamba és reggel csak a mogorva lengyel kocsikísérők kopogtatására ébredtem. Kaptunk kávét és némi reggelit, aztán már fel is tűnt Varsó elővárosa.

A vonat gyakorlatilag a modern centrumba fut be. Itt található a csupa üveg és fém, kicsit huzatosan rideg pályaudvar - a Warszawa Centralna. Ezen kívül még két helyen is megáll a vonat, de nekem innen indult tovább a moszkvai járatom.

Első utam a csomagmegőrzőbe vezetett, ahová elhelyeztem hatalmas bőröndömet, hogy megkönnyebbülve vágjak neki a varsói napnak. Van automata és személyzettel ellátott csomagmegőrző. Az elsőbe nem fért be a bőrönd, a másik kicsit avittas, külön kasszás nénivel és átvevővel megtoldott rendszer, kizárólag 24 órás jeggyel. És ha egyszer oda valami bekerül, azt onnan kivenni csak végleg lehet. Ez nem ruhatár, Hölgyem! Aki tehát az utóbbit választja, jól gondolja meg, hogy mire lehet szüksége a nap során, vagy különben ismét leperkálhatja a megőrzési díjat, miután kivette majd újra elhelyezte a csomagját. A nagyjából ezer forintos napidíj mellett még talán ez is belefér.

A tervem szerint ezen a szombaton az Óvárost (Stare Miasto) szerettem volna meglátogatni, mely negyedóra alatt könnyedén elérhető a pályaudvar oldalszárnyától induló városi buszok egyikével, például átszállás nélkül a 160-assal pár száz forintért. Kisebb harc a jegyautomatával és már a buszon csücsülök. Végigsiklunk a széles sugárúton, bámulom az épülő nagyvárost. Mire észbe kapok, már meg is álltunk nagyjából a híd lábánál, mely átvezet a Visztulán. Felkaptatok a lépcsőn, tőlem balra a Királyi Palota, jobbra a Szent Anna templom, szemben a Főtér a Zsigmond oszloppal.

A történelmi belvárost gyakorlatilag porig rombolták a második világháborús bombatámadások. Csak nagy nehézségek árán sikerült helyrehozni a '70-es, '80-as években. Ma teljes pompájában ragyog, csodálatos hangulatot áraszt magából.

Zegzugos utcáiban hívogatóan kínálják magukat a jobbnál jobb éttermek, ajándékboltok, antikváriumok, a szebbnél szebb sgraffitós házak.

A Piac-téren karácsonyi vásár van épp. Borostyán és gyapjú, ez a két nemes anyag viszi a prímet a kézműves termékek között. Ne úgy képzeljük el, mint a bécsi vásárt, ahol tömegek hömpölyögnek a faházak között. A varsói belváros sokkal inkább vidékies érzetet ad, zömében helyiek vásárolnak ezen a szombat délelőttön, no meg az a néhány megátalkodott turista, aki decemberben jár várost nézni.

Különösebb cél nélkül sétálok és bámulom a lengyel történelem lenyomatát. Csak egy jó meleg helyi levesre vágyom, lehetőleg savanyúkáposztával, netán sárgaborsóval.

Szerencsére az étlapok kint vannak, így könnyen eldönthetem, melyik helyre üljek be, nehogy úgy járjak, mint pár éve Kijevben, mikor jobb híján algalevest ettem borscs helyett a hideg elől az első vendéglátóhelyre bemenekülve.

A hideggel Varsóban sem szűkölködnek december elején. Fúj a fagyos szél, a mínuszok fájdalmassá teszik a sétát. Végül megállapodok egy tradicionális konyhát ígérő étteremnél és nem is kell csalódnom. A választott menü tápláló és forró, mellé jól esik a pincér által ajánlott sör. Mindez annyiért, amennyiért Bécsben maximum egy Aperolt iszik az ember.

Estig csavargok és bámészkodom, kávézok, élvezem a helyi cukrászda édességeit. A hideg lépten-nyomon bekerget egy teázóba, boltocskába. Este jól esik a moszkvai vonat melege, élvezem, ahogy csendesen elringat és visz a messzi északi fővárosba.

Visszafelé egy hét múlva ugyanígy egy teljes napom van. Már rutinosan buszozok a városban, most a lépcsőn felérve balra indulnék, de eláll a lélegzetem a látványtól és tülköléstől.

Motoros Mikulások érkeznek százával, még egy Mikulás busz is erősíti a csapatot, rajta vidám gyermekek utaznak. Megállnak a Főtéren, jó darabig parádéznak, fényképeztetik magukat. Van is bámészkodó bőven. Aztán abba az irányba indulnak, amerre én is, a Nowy Swiat, vagyis a Királyi úton.

Mai sétámon varsói hírességek nyomait keresem. Elindulok hát, hogy lássam a Mickiewicz-emlékművet, melyet a XIX. század legnagyobb romantikus költőjének, Adam Bernard Mickiewicznek, a lengyel Petőfi Sándornak állítottak. „Honnan jöttünk?” teszi fel a kérdést a költő egyik híres művében, mintha csak nekünk járókelőknek szegezné azt.

Rögtön mellette a lenyűgöző Karmelita templom.

Elsétálok a Bristol-szálló impozáns épülete előtt és lassan meglátom a Tudományos Akadémiat, előtte Kopernikusz szobrával. Azóta is csak keringünk a Nap körül, ahogy ő megmondta.

Az Ostrogski-palotát keresem, mely ma a Frederick Chopin Múzeumnak ad otthont, ahol a legmodernebb interaktív tárlat, fénytechnika és állandó Chopin koncertek várják a zene szerelmeseit. Csodálatos érzés Chopin szülőföldjén Chopint hallgatni. Nem messze innen, a Szent Kereszt templomban őrzik a mester szívét, amit végakarata szerint helyeztek el ilyen rendkívüli módon szülőföldjén.

Ebben a városban született a világ máig legismertebb női fizikusa Marie Sklodowska-Curie, aki két tudományágban is Nobel díjat kapott. Szülővárosa sokféle módon őrzi emlékét: szobor, emléktábla, utcanév, alapítványok emlékeztetnek rá, hogy innen indult a világhírű felfedezések útjára.

Míg az első napom az óváros és a tradicionális ételek jegyében telt, addig ez a második olyan hírességek emlékhelyeit mutatta meg nekem, melyek előre vitték a lengyel nemzetet, világhírt szereztek neki. Ideje tehát, hogy a helyi konyhának a modern vonalát is megtapasztaljam. Fine dining varsói módra: N31Restaurant and Bar, az élmény friss és tökéletesen letisztult.

Nem maradt hátra más, mint egy kiadós sétával visszaérni a pályaudvarra üvegtornyok és a lengyel haute couture kirakatai között.

Varsó, nagyon nekem való vagy, remélem jövök még!